11.11.11. 11:11:11

ez lesz nemsokára. (sőt ma este is, ha nem 24 órásra van állítva a vekkered)

emlékszel még arra, hogy az általános iskolában mindenki a digitális kvarcóráját figyelve várta a nagy pillnatot, amikor csak és kizárólag pálcika jelenik meg a kijelzőn? az éppen órát tartó tanár szigorúsági fokának mértékétől függően szolíd vagy harsány kollektív ováció vette kezdetét. az óra előtti szünetben még egymáshoz is igazítottuk az óráinkat, hogy teljesen összehangolt legyen az akció. (pálcika, pálcika, kisszék, hóember, de ez már rendőrségi sztori). a legszebb az volt, amikor úgy ünnepeltük a jeles pillanatot, hogy minden fiú egyszerre “véletlenül” eldöntötte az apjától lenyúlt, kihordott – legtöbbször műanyag – aktatáskáját, ami hatlmas pufanással landolt a padok közti soron. ez volt a 80-as évek elején a mi kis lázadásunk a rendszer ellen, de persze ezt akkor még nem tudtuk.

és most felnőtt fejjel jelent-e valmit ez a sok egyes? ráadásként tegnap még telihold is volt.

picit rákerestem, hogy miket írnak a neten, és a számmisztikai elemzéstől kezdve az asztrológián át mindenféle megközelítésben beszélnek a mai napról.

te mit mondasz?!

Advertisements

4 gondolat “11.11.11. 11:11:11” bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: 2011 « bandirepublic

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s