stereo mcs: A38 koncert beszámoló

20111213-082916.jpg
követ kövön, szemet szárazon nem hagytak.

már az előzenekarként fellépő fábián juli és zoohacker kellemesen megalapozott a hangulatnak, bár volt egy kis technikai malőrjük, illetve szerintem ciki volt a (remélem) poén gyanánt elsütött let’s twist again vagy mi a szar. összességében kellemes volt, de arra számítottam, hogy ez után a stereo mcs atomvillanás lesz. mondjuk az a dolga egy előzenekarnak, hogy ilyen elvárásokat támasszon, nem-e?

a rövid, egy órás bemelegítés után gyors színpad rendezés következett és megjelent the head a mac-ek és csavarótekerők mögött, majd beúszott az új album introja, a wooden heart. már ekkor lobogni kezdett a hajam, és a basszus átrendezte az artériás keringésem. beindult a hidrogénbomba gyújtószerkezete, kezdte a ritmikus beat kiszippantani a levegőből a zoxigént.

az első két számnak el kellett telnie ahhoz, hogy rob bácsi hangszálai bemelegedjenek (durva hamis volt az elején), bár őt ugye nem a képzett hangjáért szeretjük eleve. ahogy laci barátom megjegyezte: a csávó egyből kiesne az x-faktorból. hát igen. még szerencse, hogy nem a gesztiéken múlott a karrierje. viszont a karizmája, a hangszíne, a picit bunkó, proli, london-külsői akcentusa az egyszerűen utánozhatatlan, és szerintem imádni való.

arról fölösleges beszélnem, hogy a stereo mcs életműve milyen komoly, meg hogy a 2000-es években milyen sikeresen fejlesztették tovább albumról albumra a saját, egyedi hangzásukat. azt viszont ki kell emelnem, hogy az idén 50 éves mr. birch énekes olyan szintű energiát pakolt a fellépésbe, ami egyszerűen letaglózott. hihetetlen, hogy ez a csávó mit bír. és az a hála ami végig érződött rajta. neki minden álma az volt gyerekkorától kezdve, hogy színpadon állhasson, és ezt nem felejti el, amikor tényleg ott van. mert nagyon ott van.

legutóbb úgy 5 éve láttam őket a PECSA-ban, de akkor nem voltak ennyire összeszedettek, illetve folyamatosan azon aggódtam, hogy az énekes mikor zuhan össze a szinpad közepén. nem tudom, mi történt az elmúlt években, de most sokkal jobb fizikai állapotban volt, ami pozitívan hatott a színvonalra, hiszen az új albumon elég sokat kell ténylegesen énekelni, nem elég a hip-hopos lazázás/pofázás. és ez az élő produkció, illetve az énekes korlátai ellenére igen jól sikerült, bár az értékelésnél az egyik pontot a maximumból ezért fogom levonni. az énekes csajokat is itt említem meg. nem lehet rájuk panasz, remekül kisegítik az énekest, és a mozgáskulturájuk egyszerűen elképesztő, szóval a vizuális színvonalat is jelentősen emelték.
nekem új show elem volt, hogy az énekes néha torzitott gitár riffeket tolt, ami rendkivül jól állt neki, továbbá élőben torzitotta a saját hangját.

a koncert során voltak számok a 90-es évekből is (igen lenyomták a connectedet és a step it up-ot, és nem, nem volt ciki), de főleg a deep down and dirty, a double bubble és az új album, az emperor´s nightingale adták ki a track listet. nagyon jók az új számok hiszen annak ellenére, hogy a közönség itt hallotta őket először, azonnal mindenki vad seggrázásba kezdett.

aztán egy jó óra zúzás után elbúcsúztak az urak, amit nyilván senki nem vett komolyan. jött is a ráadás. agy elszállt, közönség tombolt. ami kell.
az viszont szép volt tőlük, hogy visszajöttek egy második ráadásra, ahol még 2 nagyon erős számot lenyomtak az új albumról: az instant himnusz boy-t és a levitation-t.

a végén már csak a fotózkodás maradt a közönséggel. elvileg a stereo mcs fb oldalán megtalálhatod magad a tömegben, ha részt vettél a csoportkép készítésén.

nekem ez a koncert nagyon tetszett, és 10/8-ra értékelem. a másik pontot azért vonom le, mert egy árnyalatnyival hangosabban szólt a cucc, mint azt én jónak tartanám, de ne feledjük, hogy már közelebb vagyok a 40-hez, mint a 30-hoz…

ez a kb.10 perces video pedig nagyjából összefoglalja, hogy mit is szalasztott el, aki nem jelent meg az A38-on december 12-én.

ha tetszett ez az irás, akkor kövesd a bandirepublic blogot a fb-n.

Reklámok

3 gondolat “stereo mcs: A38 koncert beszámoló” bejegyzéshez

  1. Az a második visszatapszolás az eléggé furcsa volt. Sok ember már elindult kifelé, hogy már vége és már alig volt taps amikor visszajöttek.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s