az ügyintézés vége vs. összeesküvés elméletek

ezen a héten rengeteg hivatalos dolgot kellett elintéznem, s ez egyrészt indokolatlanul sok időtt elvett az életemből, másrészt adott néhány órát, hogy azon elmélkedjek, mi a szarnak is rohangálok egyik helyről a másikba, hogy a harmadik helyre elvigyek egy olyan papírt, amit 6000+ forintért kikértem az imént.

már eleve milyen hülyén hangzik az, hogy hivatalos ügy! ez azt jelenti, hogy el kell mennem egy hivatalba, ami egy olyan köztiszteletben álló szervezet épülete, ahol az én adómból alulfizetett, frusztrált embereket alkalmaznak arra, hogy a számítástechnikai analfabétáknak kinyomtassanak különböző papírokat.

nyilván rájöttél, hogy teljes mértékben elvetem a jelenlegi rendszer működését, ami magyarországon ráadásul hagyományosan eléggé bürokratikus, s ennek köszönhetően az olyan szolgáltatók, mint pl. az otp vagy a t-mobil is képesek packázó autoritásként viselkedni a nekik komoly pénzeket fizető júzerekkel. járulékos veszteségként megemlíteném, hogy hitem szerint ez elvesz kb. 5 évet a hazai emberek várható életkorából.

ma már régen létező technika az élőlényekbe beültetett chip, ami rengeteg különböző információ tárolására alkalmas. a kutyákon régóta használják, de már az usa-ban törvényes jóváhagyással beteg emberekbe is beültetik, hogy az ellátásukhoz elengedhetetlenül szükséges adatok mindig kéznél legyenek.

tudom, hogy az összesküvés elméletek kedvelői azonnal ugranak a klaviatúrára, és kikelnek a dolog ellen, de én a mélységes szabadságvágyam mellett is hozzájárulnék egy hasonló implantátumhoz – a megfelelő törvényi garanciák mellett.

általában a kézfejbe ültetik a chipet

szóval azon töprengek, hogy mennyibe kerülne egy olyan rendszer kiépítése, amelyben minden újszülött megkapna egy ilyen chipet, amelyre az összes személyes adatot felprogramoznák, kezdve a személyi számmal a taj, adó, és egyéb számokon át az ingatlan tulajdoni lapjáig mindent, beleértve a fizetőeszközt is? a magyar államnak ez biztos belekerülne vagy félmillióba per állampolgár, de mondjuk, ha megbíznák a google-t, akkor szerintem kijönne úgy 50 ezerből.

amit hajlandó is volnék azért kifizetni, hogy ne kellejen semmilyen iratot magamnál hordani, illetve a bankban mondjuk az egységesített leolvasóhoz tartva a kezemet megadhatnék minden szükséges információt egy másodperc alatt.

ha viszont tovább folytatjuk a matekot, akkor rájövünk, hogy az összes fent említett hivatalt be lehetne zárni, és néhány jólképzett rendszergazdával meg lehetne oldani a bürokráciának ezt a nagy szeletét. ez természetesen óriási megtakarítást jelentene a költségvetésnek, és szerintem már az első évben pozitív lenne a pénzügyi eredménye egy ilyen váltásnak. ha beleszámoljuk az opportunity cost-ot is, tehát azt az időt, és termeléskiesést, amit a várakozás/rohangálás eredményez, akkor meg végképp. az állampolgárok elégedettségéről nem is beszélve.

te vállalnál egy ilyen beültetést? és miért vagy miért nem?

Advertisements

11 gondolat “az ügyintézés vége vs. összeesküvés elméletek” bejegyzéshez

  1. grúziából jövök, ami a pék fasza után van két km-rel, ott most oldották meg ezt a dolgot, csak ott nem benned van a csip, hanem a személyidben. tehát egy db iratot hordasz magadnál. és a hivatali korrupció gyakorlatilag meg is szűnt.

  2. de ha nem lennének az irodisták, mert pár rendszergazda elintézné az egész adatfelvevősdit, akkor nem lenne még nagyobb a munkanélküliség?

    • ne azáltal adjunk alibimunkát embereknek, hogy más embereket fölöslegesen szívatunk.
      hosszan lehetne ötletelni azon, hogy a megtakarított pénzből hogyan és milyen új munkahelyeket teremtsünk, ahol értéket is termelnek.

  3. Visszajelzés: ügyintézés: személyi szám, svéd adóhivatal (skatteverket) | bezzeg a svédek!

  4. Visszajelzés: királyi posta: nyalnám e bélyeget | bezzeg a svédek!

  5. Visszajelzés: pénztelen svédország | bezzeg a svédek!

  6. Visszajelzés: best of első év | bandirepublic

  7. M. Weber szerint csak ugy erhettuk el a jol mukodo demokracia korat, hogy a racionalizacio segitsegevel letrehoztuk a burokraciat (ami egy semleges fogalmo, semmikepp sem pejorativ), amely segit mukodtetni az egesz, hatalmas apparatust. burokracia _kell_ egy allam mukodesehez. akkor van problema, ha ez a burokracia tulburjanzik, es mar csak a szabaly kedveert kezd letrehozni (illetve a benne levo emberek) uj szabalyokat. ebbol lesznek az atlathatatlan, oda-vissza rohangaltatos es szivatos hivatalok. mert elfelejtodott az eredeti funkcio: hogy atlathatoan es effektiven lehessen iranyitani sok ember sok munkajt. mert attol, hogy svedorszagban egyszeruen mukodik a burokracia (mert igy mukodtetik), azert meg van adohivatal, es letezik a szemelyi igazolvany intezmenye; sok ezer fonek munkat adva. szoval roviden: szerintem a csippekkel sem szunnenek meg az ilyesfajta hivatalok, mert vannak olyan problemak, amelyekre csak rendszergazdak es szamitogepek _nem_ tudnak megtalalni a megoldast. en hiszek az emberi elme kreativitasaban. :) viszont ketsegtelen, hogy magyarorszagon nagyon is el kellene indulni az egyszerusites utjan, mert tenyleg elkepeszto, hogy szerencsetlen ugyintezok mennyire nem latjak at a rendszereket, amikben vizont dolgozni kenytelenek – nyilvan sokkal kisebb hatasfokkal.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s