a feje tetején álló maslow piramis

tuti, hogy már dumáltam erről korábban, de nem találom sehol az archívumban a maslow szükségletek hierarchiáját. mindegy ideteszem megint az ábrát, mert ismét beszélnem kell róla.

az van, hogy az elmélet szerint az alapvető szükségletek kielégítése nélkül ugye nem tudunk magasabb szintű belső igényekre odafigyelni. nyilván

egy éhező hajléktalan nem foglalkozik sokat az önmegvalósítással amíg azon agyal, hogy hol aludjon és mit egyen.

nincs is ezen mit ragozni, viszont sokéves nagyvállalalti munkaviszonyaim során rá kellett döbbennem, hogy rengeteg jómunkásember a corporation keretein belül kívánja elérni a legfelsőbb szintet: az önmegvalósítást.

nagyon nagyra tartom, ha valaki saját magán dolgozik, hogy minél jobban kiteljesedjen és saját maga lehető legjobb verziójává váljék. hovatovább azt gondolom, hogy ez földi létünk egyik legfőbb célja.

az viszont érdekes kérdés, hogy egy hierarchikus, profitorientált és számokban gondolkodó nagyvállallat mennyi teret ad a személyes fejlődésnek egy olyan világban, ahol az alábbi szöveggel jelenik meg álláshirdetés:

We allow and promote independent thinking; we seek to act as one, to be always open, and to think big!

szenzációszámba megy tehát az a hely, ahol támogatják a független gondolkodást. merjünk nagyot álmodni, de persze a végén egyként cselekszünk! hurrá!

szóval valószínűleg az én készülékemben van a hiba, de nekem a munkahelyi munkavégzés csupán a piramis 2. fokáig tudott felkúszni az elmúlt évtizedekben.

egyre nehezebben viselem az olyan helyzeteket, amikor azok a kollegák próbálnak versenyre kelni velem, akiknek a munka és a munkahely életük legfőbb színtere, szükségleti piramisuk csúcsa. nekik az az önmegvalósítás, hogy az adott kereteken belül a lehető legtöbbet kihozzák magukból. vagyis a cég a legtöbbet kipréselje belőlük az őszhajú, nyugdíjas részvényesek érdekében, akik floridában szürcsölgetik éppen a koktéljukat.

engem ez önmagában nem zavarna, de sajnos nem mondhatom azt a munkamániás és intézményfüggő főnökömnek vagy az engem mindenáron lenyomni akaró kollegámnak, hogy:

bocs, nekem ez a meló azért kell, hogy legyen mit ennünk és sajnos az én személyiségem nem tűri ezen intézmény korlátait/kereteit ezért szabadidőmben kívánom megvalósítani önmagam.

ők pedig a saját világképük szerint próbálnak engem motiválni, de ezzel sajnos nem érnek célba.

nem érthetik meg, hogy hiába állnak a hierarchia csúcsán, ha a piramisuk fejjel lefelé van.