magyarországon ma van az a kitűntetett nap, amikor az anyaságot, az anyai kötődést, és az ő társadalomra gyakorolt hatásukat ünnepeljük.
azt gondolom, hogy nagy szükség van a nők, és kiemelten az egyik alapvető hivatásukat már beteljesített nők ünneplésére. a kislányunk születésénél való segédkezés és a köldökzsinór átvágása után egyébként is feminista lettem, és bizonyos vagyok abban, hogy egy jobb világban élnénk, ha a nők nagyobb szerepet vállalnának a társadalmi, tudományos és a gazdasági területeken is.
szóval a lényeg, hogy ma anyák napja van. hurrá, mindenki ölelgesse meg az anyukáját, vagy legalább gondoljon rá szeretettel a távolból!
én is ezt fogom tenni, viszont nekem ez a kijelölt nap kissé személytelen. a névnaphoz tudnám hasonlítani. sosem éreztem semmi különöset a névnapomon, még akkor sem, ha felköszöntöttek. csak hümmögtem és megrángattam a vállam. bár nem szeretem ünnepeltetni magam, de a születésnapoknak mindig nagyobb jelentőséget tulajdonítottam. az mégis személyes, s van benne valami eredmény-féleség, amit jogos ünnepelni.
ez hatványozottan érvényes az édesanyákra. mert az valódi teljesítmény az volt, hogy miután kihordott a szíve alatt, félelmet, szenvedést, fájdalmat nem ismerve, mindent megvető bátorsággal a világra hozott, életet adott neked. ez még a világ legrosszabb anyájától sem vitatható el.
ezért azt javaslom, hogy – miután ma szépen megünnepeltük a mamánkat – a jövőben mindig köszöntsük föl őt, amíg van rá mód a saját születésünk napján is! és minden nap gondoljunk rájuk hálával azért, hogy lehetővé tették, hogy ezt a csodálatos életet élhessük.
köszi anyuuuuu!
extra bónusz felhívás apukáknak: éppen a gyereked szülinapja van? köszöntsd fel az anyukáját is! menő lesz.
bandirepublic 