rabszolgaság – első lépés: cv és állásinterjú, avagy csillagszemű juhász kerestetik

nem elég, hogy rabszolga sorban kell eltöltened úgy 45 évet az életedből, ahhoz hogy egyáltalán elkezdhesd még meg is kell hunyászkodnod az állásinterjún, ha egyáltalán vagy olyan szerencsés, hogy odáig eljutsz.

már az elején sokkal durvább megaláztatások érnek, mint hogy anno megnézték, egészséges-e izaura fogsora. egy esetleges sikeres felvételi procedúra után lazán elküldenek orvosi alkalmassági vizsgálatra, ahol szemrebbenés nélkül végeznek rajtad drogtesztet például. sok amerikai cégnél még azt is csekkolják, hogy dohányzol-e, hiszen bemondásra nem hiszik el, ráadásul az sem számít, ha kibírod a munkaidőt cigi nélkül.

field managers

egyébként nyilván használhatatlan egy olyan munkaerő, aki két héttel a vizsgálat előtt beszipcsózott a jamaikai spanokkal rekreációs jelleggel és még mindig kering a vérében némi thc. sokkal inkább alkalmaznak olyanokat, akik minden este alkoholt fogyasztanak, netán keményebb szereket használnak a spanglinál, hiszen a hétvégén orrba tuszkolt koksz vagy a spuri már rég kiment a szervezetből szerdára.

de ne szaladjunk ennyire előre!

kezdjük azzal, hogy

hogyan jutsz el egyáltalán egy interjúig? nos kell egy szép és jó önéletrajz. ez elég kényes téma, mert például, ha pályakezdő vagy, akkor nem sok olyat tudsz felvillantani, ami megkülönböztetne téged a másik 140 jelentkezőtől. a személyzeti osztályon kb. 20 másodperc alatt eldöntik, hogy a cv-d repül-e a kukába vagy még újra rápillantak később.

kamuzni viszont nem érdemes, mert nekem már volt olyan élményben részem, hogy 8-9 évre visszamenőleg felkeresték a korábbi munkáltatóimat és ellenőrizték, hogy tényleg ott dolgoztam-e. ez akkor bír nagyon kellemetlen lenni, ha vannak lyukak a korábbi állásaid közt, amiket próbáltál a tól-ig meghosszabbításával kitölteni. ilyenkor érdemes egy nyelvkurzust vagy egy földkörüli utazást bemesélned inkább.

diploma vagy szakma?

a legtöbb irodista multirabszolgának nincs is semmilyen szakmája, csak diplomával rendelkezik. ez megint egy nagyobb lélegzetvételt igénylő téma, nem is mennék bele túlságosan, de azért érdemes megnézni, hogy hány pályakezdő diplomás munkanélküli van a piacon. az usa-ban a munkanélküliek több, mint fele felsőfokú végzettséggel rendelkezik.

személy szerint sokra tartom azokat, akiknek van egy kézzelfogható szakmájuk, amit tisztességgel végeznek. nekem például esélyem sincs arra, hogy az anyukámnak elmagyarázzam, mivel is foglalkozom. a “finance reporting manager” bődületesen szexin hangzik, de ha odáig fajul a dolog, hogy valaki tényleg érdeklődik, és részletesen el kell mesélnem, hogy minden hónapban olyan számokat varázsolok egy excel tábla végére, amit a főnökség elvár, akkor csak szégyenkezhetek. ezért tanultam 3+2 évet főiskolán és egyetemen, gratulálok!

miközben egy jó fodrász zseberevágja az ollóját, és bárhol, bármikor megél tudásának és kedvességének függvényében. persze nem feltétlenül magyarországon, mert otthon, ha egy rendes szakmád van, akkor általában baszhatod a kellemes életszínvonalra vonatkozó álmaidat, ráadásul a társadalom sem becsül semmire, hisz te csak egy kétkezi melós vagy, aki a táplálékláncban fényévekkel az áfacsalók, a pornósok, a prostik és a sikeres drogdílerek mögött kullog. egy vesztes vagy még akkor is, ha talán zsebbe egy tizessel töbet kapsz havonta, mint egy középiskolai tanár vagy egy ápolónő.

nyilván nyugaton is sokkal többet keres egy finance manager egy hidegburkolónál, de ott jobban megbecsülik az ember melóját társadalmilag és anyagilag is. a külföldi tengerparti nyaralás minden évben nem egy elérhetetlen álom egy átlagos melós családnak.

mindig azon agyaltam, hogy mi lett volna belőlem, ha egy gazdagabb országba születek? akkor is lenne 3 felsőfokú diplomám? akkor is kapartam volna azért, hogy egy nagyvállalat vezetőségébe kerüljek? vagy csak lettem volna egy jó autószerelő, aki ha ambíciózus, akkor nyit egy saját műhelyt és a szó nemes értelmében üzletileg vállalkozik?

ha már betetted a lábad

egyébként a  legjobb dolog abban, ha egy multinál a menedzsment tagja vagy az, hogy így részt vehetsz az új alkalmazottak felvételi folyamatbán. nekem is volt szerencsém vagy 50 interjút végigcsinálni egy jelentős amerikai nagyvállalat budapesti fellegvárában. rendkívül tanulságos tapasztalat volt.

ha mostanában nézegettél álláshirdetéseket, akkor biztosan szembetűnő volt, hogy a cégek egyre irreálisabb elvárásokat támasztanak a jelentkezőkkel szemben. nem igazán tudom, hogy azért keresnek-e mindenhová superman-eket, mert tényleg arra van szükségük, már csak ők képesek kivakarni őket a szarból vagy annyira sok a jelentkező, hogy így próbálják kiszűrni a józanul gondolkodni képes munkavállalókat.

ha a multihalandzsát hétköznapi nyelvre fordítom, akkor egy mai toborzó szöveg kb. így néz ki:

a világ legdurvább, legkomolyabb cége vagyunk, úgyhogy jó, ha már az elején beszerényedsz! az igaz, hogy az elmúlt 5 évben vállalatunk folyamatosan veszít a piaci részesedéséből, de most, hogy kirúgtunk minden értelmes embert, aki még magától nem hagyta el eddig a süllyedő hajót; na most keresünk egy szerencsétlen munkanélküli balfaszt, aki majd 2 ember munkáját is elvégzi sokkal kevesebb pénzért, mint korábban bárki.

legyen legalább 5 év szakmai tapsztalatod egy még nálunk is jobb cégenél, de ne legyél túl jó, mert akkor itt hónapokon belül veszed a sátorfádat, és itthagysz minket a szarban.

a fizetésed versenyképes, ami azt jelenti, hogy a többi hasonló céggel kartelezünk, ezért kb. mindenhol ennyit kapsz.

a legfontosabb, hogy legyél nagyon innovatív és kreatív, gondolkozz szabadon, csak nehogy elhidd, hogy az ötleteidből bármit is megvalósítunk! ez inkább csak egy ilyen pr szöveg, egy vízió, amit a felsővezetés megálmodott. a lényeg, hogy ne problémázz, csak csináld, amit a középszerű kisfőnökség mond és ne rinyálj, ne okoskodj!

ezek után a rutinos versenyző nyilvánvalóan szupermotiváltan érkezik a hőn áhított első interjúra. legalábbis ez az elvárás. az, hogy te tisztességes pénzért szeretnéd eladni a munkaerődet ma már nagyon karcsú; nem is számítanál motiváltnak, ha be mernéd vallani ezirányú bűnös indítékodat.

a leendő menedzserednek és a hr-esnek az interjún színház kell – a rádosztott szerep, pedig a csillagszemű juhászé. a nép tisztességes, egyszerű gyermeke, aki a nagyvállalattól várja a porból való kiemelkedését, amiért mindet, hangsúlyozom: mindent hajlandó megtenni. legyél okos, de ne túlságosan! nehogy kiderüljön, hogy a főnöknél okosabb vagy!

a legutóbbi (meglepően sikeres) állásintejúmon a leendő főnököm azzal nyitott, hogy ő hosszútávon gondolkodik, ezért okosabb embert keres, mint saját maga. ezen önkéntelenül fölröhögtem, és még egy percig nem bírtam letörölni az őszintén hitetlen mosolyt az arcomról. persze nem kérdeztem meg, hogy miért gondolnja, hogy egy nála okosabb ember kevesebb pénzért szeretne alávalóbb munkát végezni, mint ő…

a hierarchia csúcsán

egyébként nyilván van rengeteg előnye annak, ha az ember a ranglétra magasabb fokára jut, de a jóságot nem adják ingyen. azt látom, hogy minél feljebb vagy a szervezetben, annál kevésbé van jogod a magánéletre. alapelvárás a céges email a balckberryden 0-24 órában, hétvégi golfozás a board tagjaival, túlóra számolatlanul. gyakorlatilag azt várják el a nagyfőnököktől, hogy a cég legyen az életük. nekem ez nem érné meg, úgyhogy köszönettel passzolnám a fel sem kínált lehetőséget.

hands on staff meeting

az interjún viszont, amikor felteszik a trükkös 20 forintos kérdést, hogy hol látod magad 5 év múlva  a cégnél, akkor okosan kell válaszolnod. azt ugyanis nem mondhatod, hogy eleve manapság túl sok 5 évig egy helyen dolgozni, másrészt ezt is kizárólag akkor tudod elképzelni, ha békén hagynak, és csinálhatod a dolgodat, amire fölvettek, hogy aztán 5-kor távozva az irodából élhesd az életed, neadjisten’ a családoddal.

pedig részben egy óriási hazugságra épül a vezetőség motivációs stratégiája. ha jól teljesítesz, akkor előléptetünk. egyszerűen elképzelhetetlen, hogy ez megvalósuljon egy olyan osztályon, ahol mindenki remekül teljesít, mivel a hierarchia egy piramisra hasonlít, amiben minél följebb mész, annál kevesebb hely van. magyarul nem lehet mindenki menedzser, mert akkor nem lesz senki, aki elvégzi a feladatokat, ráadásul a magasabb pozíciókból már egyre ritkábban mennek el önként az emberek, úgyhogy emiatt is nehéz a fölfelé lépkedés. de akkor miért nem lehet erről nyíltan beszélni? miért vagyok alulmotivált, ha nem szeretnék előléptetést, csak tisztességes munkakörülményeket és magánéletet?!

a motiválás másik fegyvere pedig a fenyegetés. ez ugyan aljasabb, mint a fenti metódus, de legalább őszinte: ha nem teljesítesz, akkor ki vagy rúgva. úgyis százan állnak sorba a helyedért vagy legfeljebb kiszervezzük a melódat indiába óccsóért. ennyike. viszonylag egyszerű a képlet.

abban nyilván nem bízhat egyetlen vezető sem, hogy a beosztottja esetleg tisztességesen szereti végezni a munkáját a saját jóérzése és büszkesége miatt. mi lenne, ha tele lenne a vállalat olyan autonóm felnőtt emberekkel, akik nem félnek a főnöktől és nem versenyeznek a kollegákkal gyilkos módon a hűbérúr kegyeiért? hogyan lehetne így igába hajtani a rabszolgák fejét?!

a rendszerbe való bekerülés egyébként meg semmi máson nem múlik, mint személyes szimpátián. ha már eljutottál az interjúig, akkor nyilván megvan a kompetenciád ugyanúgy, mint a többi jelöltnek, és csak az számít, hogy a leendő főnököd csípi-e az arcod az egyórás beszélgetés végén vagy sem. szerintem érdemes itt már magadat adnod, mert ez neked is egy szűrő. ha az igazi karaktered nem bírják, akkor úgysem éreznéd jól magad az adott helyen. ne felejtsd el, hogy az interjú arról is szól, hogy te megismerd a céget és a felkínált pozíciót. légy őszinte. bátor és kerdezz sokat! kivéve, ha nagyon kell a lóvé. akkor kussolj, bólogass és hunyászkodj, nem éri meg kockáztatni! egyébként ezért is hasznos vagy fél évnyi megélhetésre való tartalékot összegyűjteni, hogy ne kerülj ilyen kiszolgáltatott helyzetbe.

a multik világán belül is vannak jobb és kevésbé jó helyek és helyzetek, néha csak a szerencséden múlik, hová kerülsz. az tény, hogy nagyon sok múlik a főnökön. ha szívsz, akkor szívj föl minél több tudást és tapasztalatot, hogy legközelebb jobban kijöjjél egy hasonló helyzetből. a lényeg, hogy sose feledd, ez csak egy munkaszerződés közted és a cég között, nem az életed! bármikor változtathatsz a sorsodon, nem kell beletörődnöd az esetleges szenvedésbe.

lehet, hogy ez az egész csak az én projekcióm, de az a helyzet, hogy a fenti írás a sokéves tapasztalatomból építkezik. ez az én valóságom, amit próbálok tisztán látni ahhoz, hogy a helyén tudjam kezelni a dolgokat. neked mi a meglátásod az ügyben? kommentelni ér!